Ugrás a fő tartalomra

Füge bakancslista III.rész (A világ többi része)

 Rég volt már bakkancslistás rész, és még mindig nem értem a sorozat végére, lesz, majd még egy befejező rész, ahol a prémium fajtákat mutatom, majd be, amiket szerintem érdemes lenne kipróbálni. A mostani részben szereplő fajták mindegyike korai érésű lesz, tehát ez lesz a korai fajták befejező része. A világ számos pontjáról származnak, lesz bennük egy pár amerikában közkedvelt fajta, ami olasz, közel keleti eredetű fajta. Ezeket inkább tekinteném amerikai fajtáknak, mivel eredeti nevük ismeretlen, és nagy eséllyel az is marad. Sajnos külön-külön nem töltöttek volna ki, egy önálló részt, ezért összesűrítve egy részbe maradtak. Ezek mellett hozok, majd egy pár spanyol, és bolgár fajtát.

Bolgár fajták:

Green Michurinska:

Bulgáriából származó fajta. Pencho Genov Bolgár hobbista gyűjtéséből, Sztara Zagora városából származik. Nevét a michurinska-10-hez való hasonlósága, miatt kapta. Levele, természtes lelőhelyén egy-egy az egyben megeggyezik. Nálam viszont erőteljesen szeldelt, az ujjas óriásra hasonlító levélzettel. A michurinska-10-től két héttel később érik. Gyümölcse zöldes-sárga, pulpája erőteljes vörös színű. Gyümölcsét erőteljes adriai ízvilág jellemzi. Eső, és télállósága kiemelkedő. Gyümölcse a fán spontán képes megaszalódni.

Jelenleg, két növényem van kiültetve belőle, az első három kép az én bokromról származik. 














Mitchurinska-10:

A balkánon széles körben elterjedt fajta. Unifera típusú, ezért főleg másodtermést adó fajta, első termése nincs, vagy csak igen elenyésző mennyiségben. Bőtermő. Fája erőteljes növekedésű, akár 5 méter magasságot is képes elérni. Az átlagnál télálóbb, nálam -18 fokot is átvészelt, kisebb fagykárral. Egyes legendák szerint a -20 fokot is elviseli, de azért csodát ne várjunk tőle. Levelei öt karéjosak, jellegzetes, egyedi formájúak. Gyümölcse kis méretű. Átlag súlya 25-30 gramm. Formája kerek, színe naposabb nyarakon bordó, hidegebb időszakokban barnás-bordós. Pulpája halvány sárga-vörös kombinációja. Ízét tekintve klasszikus füge íz jellemzi, bogyós háttérízzel, ami alig kivehető, teljes érésében. A fán spontán képes megaszalódni.

Egy több éves, hatalmas bokrom van kiültetve belőle..

























Amerikai fajták:

Improved Celeste:

A Louisianai egyetem nem hivatalosan kiadott fajtája. Középerős növekedésű. Elfagyás után is képes teremni. Gyümölcse nagyon korán, a Michurinska-10-el egyidőben érik. Körte alakú, serlegnyílása nyitott, gyümölcs szára hosszúkás, emiatt az esőnek jól ellenálló fajta. Gyümölcsmérete kb 30-35 gramm. Gyümölcshúsa sárgás-vöröses, héja barna színű. Rendkívül édes, mindenféle bogyós íz nélkül,  amerikában brown sugar (barna cukor) ízűnek írják le, ami szerintem nagyon találó. Tényleg szinte a cukor édességével megegyező az édessége.

Egy fiatalabb, két éves termős bokrom, van kiületve.





















Black Celeste:

Az alap Celeste fajtával megeggyező levelű, és gyümölcsformájú fajta, viszont a gyümölcse az alapfajtához képest feketére érik, és pulpája vörös színű. Gyümölcsmérete kicsi. Ízét tekintve is, nagyon erőteljesen eltér az alapfajtához képest, mivel bogyós ízvilág jellemzi. Nagyon korai érésű, bőtermő, az esőnek jól ellenálló fajta. Gyümölcshullatásra hajlamos. 

Jelenleg a bakkancslistámon beszerzés alatt van, amerikában kedvelt fajta, de itt nagyon nehézkes lesz a a beszerzése..


















Iranian Candy (Raasti's Northern Persian Unknown):

Iránból került be amerikába ez a fajta, még a 2010-es évek közepén. Eredeti neve Raasti NPU, mivel egy Raasti nevezető iráni ember hozta be az államokba, Irán északi részéről, de később átnevezték Iranian Candy-re, hogy könnyebben terjeszthető legyen. Azóta nagyon nagy népszerűségnek örvend az államokban. Nem hiába, hiszen a nagy hármassal egyidőben érik (RdB, Florea, Improved Celeste). 
Gyümölcsmérete kicsi. Mézédes termesű, kívűl sárga színűre érik, gyakran cukorfoltokkal tarkítva. Pulpája sárgás-vöröses. Esőnek viszonylag jól ellenáll, fája erős növekedesű, elfagyás után is képes teremni.

Jelenleg beszerzés alatt van, sajnos eddig, csak egy embert láttam az egész eu-ban, akinek lenne, de így legalább van rá esély, hogy pár éven belül sikerül beszerezni..


















Teramo Unknown:

Dél-Olaszországból, azon belül is Teramo városából származó fajta. Nevét is innen kapta. Az utóbbi években egyre közkedveltebb fajta az államokon belül. Sajnos itt Európában, még nem találkoztam senkivel sem, akinek lenne. Nagyon korai érésű, a Mitchurinskával egyidőben érik. Termése kis-közepes méretű. Gömbölyded formájú, nyaka megnyúlt. Gyümölcshéjja barnára érik, gyakran cukorfoltokkal bemosott. Pulpája borostyán színű. Ízére, a hagyományos fügés íz jellemző. Az esőnek, nagyon jól ellenáll, emellett elfagyás után is képes teremni.




















Spanyolország:

De Tres Esplets:

Spanyolországból származó fajta. Régóta ismert, és elterjedt a hispán félszigeten. Népszerűségét, azonban Montserrat Pons-nak, a világ egyik leghíresebb Mallorcai fügegyűjtőjének köszönheti. Aki saját ültetvényében, a spanyol, és mallorcai fügefajták génmegőrzésén dolgozik. A legkoraibb fajta Spanyolországban. Neve háromszor termőt jelent, mivel megfelelő klíma mellett, a harmadik termését is képes beérlelni. Közepes méretű fajta. Gyümölcse kívűl lilás színű, a nyak és gyümölcstest találkozásánál, gyakran vöröses. Húsa vörös. Ízét tekintve klasszikus füge íz jellemzi, bogyós, és citrusos jegyekkel. Esővel szemben, rendkívűli ellenállóságot mutat.

Úgy látszik, hogy az éven sikerül beszereznem, majd.























Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogyan válasszunk füge fajtát II.rész ( A fajtaválasztás szempontjai)

 Az előzőekben kitértem azokra a problémákra, amik a legtöbbször felmerülnek a füge termesztésénél. Elmondható az, hogy a legtöbb probléma az esőnek tudható be, a hideg teleinknek, illetve a tavaszi fagyoknak. A mostani részben szeretnék írni a helyes fajtaválasztásról. Ugyebár magyarországon a fügének nincs igazán nagy kultúrája, most kezd csak igazán fel lendülni. Emiatt nincs is igazán nagy tapasztalat a fajtákkal kapcsolatosan. Egy pár igazán megszállott embert leszámítva, a legtöbb embernek csak egy pár fajta van a tulajdonában. Ezekből is a legtöbb olasz faiskolákból származó fajták (Brogiotto Nero, Brown Turkey), illetve nyaralásból elhozott ágakról szaporított növények, amik aztán nem is biztos hogy beporzás nélkül teremnek, illetve nagy valószínűséggel kései fajták lesznek nálunk. A kertészetek viszont egyre jobban kezdenek rájönni arra, hogy fontos, hogy jó fajtákat áruljanak és egy-két helyen már lehet kapni magyar tájfajtákat is, mint pl (Györöki lapos, Szivar, Keszthelyi B

Az ezerízű füge ( A füge ízkategóriájai)

 Gondoltam csinálok erről is egy posztot, csakúgy érdekesség képpen. A füge elképesztően nagy fajta választékkal bír. Közel 7000 számon tartott fajtája van, arról nem is beszélve, hogy ez csak óvatos becslés. Az egyik legrégebb óta termesztett kultúrnövény a bolygón. Ebből adódóan, mivel ilyen diverz, nagyon összetett ízvilágú fajtájai vannak. akárcsak az almának..  Rengeteg helyen olvastam, hogy különböző ízű gyümölcsöket véltek benne felfedezni, és nekem is vannak ilyen tapasztalataim, ettem már egy két olyan fajtát, amit ha nem láttam volna, akkor megesküdtem volna arra, hogy mondjuk banánt, vagy friss epret eszem, csak éppen késő ősszel. Nyilván sokan hülyének gondolnak majd, mivel a füge az füge ízű, de az almának is vannak pl olyan fajtáji, amik a különleges ízük után neveztek el, mint pl a Muskotály renet, ananász renet, stb..., vagy egy jó bor kóstolásnál is rengeteg féle ízt lehet felfedezni egy adott borban. Tehát nem csak az én agyam játszik velem tréfás trükköt. Ha az almán

Fügefajták 1.rész (A balkániak kedvence a Michurinska-10)

Hónapokig tartó kihagyás után, újra szeretnék nektek egy nagyobb hangvételű blogot írni. Javában dübörög a nyár, már-már a naptár szerint lassan fél lábbal kint is vagyunk belőle, de igazából csak, most van igazán hangsúly rajta, mivel elkezdődött a főszezon. A legkorábbi fajták már elkezdték érlelni másodterméseiket. Az utóbbi napokban rengeteg csapadék lehullott, és ez a füge érésének nem kedvez. A legkoraibbak közül is, most válik el, hogy melyek azok, akik a legjobban teljesítenek? Eddig két fajtám érett be, a Michurinska-10, és az Unk Peau Fine. Az Unk Peau Fine ramaty ízű volt. Vizes, alig füge ízű, amit nem szívesen ennék, viszont a Michurinska-10 remekül teljesített, nagyon finom a sok eső ellenére is. Közel hat éve kaptam vessző formájában Bulgáriából. Ezalatt kapott hideget, meleget a szó szoros értelmében. Védett helyet kapott, de átélt már -18 fokot is, ahol részleges fagykárral, de túlélte a telet, és még az év szeptemberében termést is hozott. Illetve muszáj megemlítenem,